Elnöki rendeletben tiltja meg Barack Obama, hogy katonai felszereléseket használjon az amerikai rendőrség – írja a New York Times. Korábban már megtiltották a hatóságok számára, hogy szövetségi forrásokat páncélozott járművek, nagy kaliberű fegyverek, terepmintázatú egyenruhák beszerzésére költsenek.
Az elnök a New Jersey állambeli Camdenben tervezi bejelenteni az intézkedést. Az elszegényedett, nagyarányú bűnözéssel küzdő városban modellértékű átalakítást hajtottak végre: a lejáratódott rendőrséget lecserélték egy olyan testületre, amely a helyi közösségekkel való folyamatos kapcsolattartást tartja szem előtt. A hatóságokkal szembeni bizalomvesztés okozott feszültséget Baltimore-ban és Fergusonban is: utóbbi városban tavaly rendőr ölt meg egy fiatal fekete férfit, aminek nyomán többször erőszakba torkolló tüntetéssorozat alakult ki.
Az amerikai rendőrség fegyverkezése a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után harapózott el, akkor a belbiztonsági, belügyi, igazságügyi tárcák is támogatták, hogy katonai eszközökkel erősítsék meg a hatóságokat. Ez azonban egy idő után visszájára sült el: az emberek bizalmukat vesztették a hatalmas túlerőt fitogtató rendőrséggel szemben.
Barack Obama belpolitikai tanácsadója elmondta: vissza kell állítani az egyensúlyt, a rendőrséget olyan eszközökkel kell ellátni, melyek a helyi közösségek védelméhez kellenek.
Europress