Nagyvilág

A burundi puccsisták már csak abban reménykednek, hogy nem ölik meg őket

burundi (Array)
burundi (Array)

Nem volt túl sikeres az államcsíny, megadták magukat a katonák.

Megadták magukat a Burundiban államcsínyt megkísérlő katonák, a puccs vezetőit őrizetbe vették a hatóságok – tudósít az MTI.

Godefroid Niyombare tábornok az AFP francia hírügynökségnek telefonon jelentette be, hogy megadták magukat: „remélem, nem fognak megölni minket” – tette hozzá. Nem sokkal később a hatóságok bejelentették, hogy őrizetbe vették a puccs három vezetőjét, Niyombare még szökésben van.

A tábornok szerdán jelentette be, hogy eltávolította Pierre Nkurunziza elnököt a hatalomból, majd elrendelte a határok és a repülőtér lezárását. Az elnök ekkor a szomszédos Tanzániában volt egy konferencián. Csütörtökön összecsaptak a puccsisták az elnök híveivel, Nkurunziza pedig este visszatért az országba és közölte, hogy az államcsíny elbukott.

Az afrikai országban azután vált feszültté a helyzet, hogy Nkurunziza bejelentette: harmadszor is indul az elnökválasztáson, noha az alkotmány és az arushai békemegállapodás csak két mandátum kitöltését tenné lehetővé számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik