Nagyvilág

Ősi várost pusztíthat el az Iszlám Állam

isis (Array)
isis (Array)

Ha elesik Palmyra, az nemzetközi kataszrófa lesz Szíria szerint. Márpedig az iszlamisták két kilométerre vannak a borzasztóan fontos romvárostól.

Retteg a régészvilág, meg mindenki, akinek fontos az emberiség öröksége: a BBC szerint az Iszlám Állam erői két kilométerre megközelítették Palmyrát, a Közel-Kelet egyik legfontosabb romvárosát. A négy éve tartó szíriai polgárháborúban már megrongálódott romváros közelében jelenleg is folynak a harcok, Basár el-Aszad kormányerői próbálják megállítani az IÁ-t. A terület stratégiai fontosságú, a Damaszkuszt az északkeleti Deir el-Zórral összekötő úton fekszik.

Félő, hogyha az IÁ elfoglalná Palmyrát, a földig rombolná az egészet, ahogy ezt megtette Irakban is sok felbecsülhetetlen rommal és régészeti lelőhellyel, ami nem volt elég muzulmán a számukra. Jelenleg a szomszédos Tadmur városát próbálják bevenni az iszlamisták. Pár városrészt már sikerült nekik, itt 26 civilt kivégeztek, 11-et lefejezéssel, valamint állítják, lelőtték a kormány egyik MiG-vadászgépét.

Előtte az Iszlám Állam harcosai el-Szukhana városát foglalták el, ahonnan 1800 család menekült el. A harcokban 70 kormánykatona és 40 IÁ-milicista halt meg, köztük a szervezet vallási tisztviselője, Anasz el-Nasván, aki szerepelt a Líbiában elfogott etióp keresztények lefejezéséről készített videón is.

Palmyrát az UNESCO a világörökség részeként tartja számon, mivel egykor az antik világ egyik legnagyobb kulturális központja volt. A mai napig találni 1. és 2. századi romokat, de egész épen megmaradt Baal temploma, amit kora legjelentősebb vallási épületének tartottak a térségben. “Ha az IÁ bejut Palmyrába, azzal maga után vonja a pusztulását. Ha az ősi város elesik, az egy nemzetközi katasztrófa lesz” – jellemezte a helyzetet Mámún Abdul Karim, szíria antikvitásügyi igazgatója a BBC-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik