Nagyvilág

A horvátok megrémültek az iszlamista fenyegetéstől

houellebecq(960x640).jpg (Array)
houellebecq(960x640).jpg (Array)

Ezért levették Houellebecq egyik darabját a Dubrovniki Nyári Játékok programjáról.

Biztonsági okokból levették Michel Houellebecq francia író Elemi részecskék című regényének színpadi adaptációját a 66. Dubrovniki Nyári Játékok programjáról, mert a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség (SOA) kockázatosnak ítélte meg a mű előadását, közölte a Jutarnji List horvát napilap csütörtökön.

Ivana Medo Boddanovic, a fesztivál igazgatója a sajtónak elmondta, hogy levelet kaptak a belügyminisztériumtól, amelyben közölték, hogy az előadás biztonsági kockázatot jelenthet.

Nikol Dubroslavic, Dubrovnik-Neretva megye vezetője hivatalos levélben fordult az elnöki hivatalhoz, valamint a kormányhoz, hogy kockázati felmérést kérjen az előadás miatt, mert szerinte az író, akinek művét a dubrovniki fesztiválon is játszották volna, iszlámellenes nézeteiről ismert.

Szerinte az előadásnak semmi köze sincs a vallási érzelmekhez, a szerelem hiányáról szól férfi és nő között, és a darabot többször is játszották már Párizsban.

“Figyelembe vesszük a minisztérium véleményét, és megpróbálunk ugyanazon színészekkel és rendezővel egy új előadást tető alá hozni, habár nagyon nehéz lesz, mert csak két hónapunk maradt a fesztiválig”, mondta az igazgató.
Nikol Dubroslavic megyefőnök újságíróknak azt mondta, hogy a megye nem akart támogatni egy olyan előadást, amely sértheti mások érzéseit. Szerinte elsősorban ezért kértek biztonságkockázati felmérést, és nem azért, mert terrortámadástól tartottak.

“Az emberi szabadság addig terjedhet, amíg azzal nem sértjük meg mások érzéseit. Léteznek határok, szerintünk ez volt a határ, mert az iszlám emberek ezt sértésnek vehették volna”, mondta.

A belügyminisztérium közleményében az áll, hogy nincs szó tiltásról, a hatósági vizsgálat mindössze vélemény, és nem kötelező jellegű, nem jár jogi következménnyel, ha nem tartják be.

Lapértesülések szerint a kockázatértékelésnél az ügynökség figyelembe vette az író radikális nézeteit, azt, hogy az idegenforgalmi szezon közepén sok turista tartózkodik a városban, és nem utolsósorban azzal is számolt, hogy Bosznia-Hercegovina tőszomszédságában helyezkedik el a város, ami tovább növelte volna az előreláthatatlan következmények kockázatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik