Nagyvilág

Kim Dzsongun megmérgeztette nagynénjét

Kim Dzsong Un (Array)
Kim Dzsong Un (Array)

Egy magas rangú észak-koreai disszidens szerint a diktátor eltetette láb alól nagynénjét, Kim Gjonghit, mert többször is kirohant férje koncepciós pere és halála miatt.

A CNN-nek nyilatkozott a magas rangú disszidens, szerinte a diktátor tavaly parancsot adott nagynénje meggyilkolására. A meggyilkolásról csak Kim Dzsongun személyes testőrsége, a 974-es Egység tudott, ez szivárgott ki mostanra és szereztek róla többen is tudomást a pártvezetés felső köreiben.

Kim nagynénje többször is élesen kritizálta a diktátort férje, Dzsang Szongteket koncepciós pere és halálos ítélete miatt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2013 decemberében az ország második emberének számító Dzsang Szongteket rögtönítélő katonai különbíróság ítélte halálra. A vád ellene egy ellenforradalmi frakció megalakítása volt, de valójában Kim csak a régi gárdától akart megszabadulni.

Felesége a férfi halála után eltűnt a nyilvánosság elől, de sokáig úgy tűnt, életben hagyja őt az ország első számú vezetője, ráadásul tavaly decemberben munkát kapott a párttól, a magas rangú párttagok temetésének főszervezője lett. Most úgy tűnik, mégis megmérgezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik