Nagyvilág

Háromszáz dzsihadistát keresnek a franciák

terrorkeszultseg-parizsban(960x640).jpg (Array)
terrorkeszultseg-parizsban(960x640).jpg (Array)

A francia hatóságok 306 dzsihadistát keresnek, akiknek egy része Szíriában van vagy éppen hazafelé tart, közölte Francois Molins párizsi főügyész a Le Figaróban megjelent interjúban.

“Nincs okunk optimizmusra. A terrorveszély még soha nem volt ilyen nagy, elsősorban az Iszlám Állammal szembeni francia fellépés miatt” – erősítette meg a vádhatóság vezetője. “2013 vége óta 180 százalékkal nőtt az ügyek száma” – tette hozzá.

Molins szerint a radikális iszlamisták három nagy típusba sorolhatók: “Vannak a nehézfiúk, akik még veszélyesebbé válnak, amikor hazatérnek a harcokból. Vannak a csalódottak. És végül az utolsó kategória, amelybe az a pszichiátriai vagy fizikai szempontból labilis embertípus tartozik, aki kész gyalázatos akciókhoz segítséget nyújtani, és akit egyszerre kell büntetni és kezelni” – hangsúlyozta a főügyész. “A lehető leggyorsabban akarjuk bíróság elé vinni a szíriai ügyeket” – tette hozzá Molins. Elmondta, hogy eddig 11 Szíriából hazatért francia dzsihadista került bíróság elé.

“A neheze még hátra van, mert jelenleg tucatnyi ügyön dolgozunk, 169 vádlottal, akik közül 106-an vannak előzetes letartóztatásban. Ehhez kell még hozzáadni azt a 306 embert, aki Szíriában van, vagy most tart onnan hazafelé, őket keressük. Ez a folyamat évekig eltarthat” – hívta fel a figyelmet.

“Diszkréten fellépő radikálisokkal van dolgunk. Ezek az emberek magányosnak tűnnek, de ha egy kicsit megkaparjuk a felszínt, rájövünk, hogy terrorcsoportok nevében cselekednek, az Iszlám Állam vagy a Dzsabat en-Núszra utasításai szerinti célpontokra támadva. Ez a fapados terrorizmus félelmet okozhat, mert egyre nehezebb kiszűrni. Húsz vagy harminc évvel ezelőtt strukturált és beazonosított csoportokkal volt dolgunk. Most a semmiből előkerülő egyénekkel kell szembenéznünk, akik a megtévesztés iszlám taktikáját, a takiját alkalmazzák, és csak nagyon gyenge, a titkosszolgálatok számára gyakorlatilag észlelhetetlen jelzéseket adnak” – mondta Molins.

A főügyész azt is elárulta, hogy a múlt hónapban letartóztatott Sid Ahmed Ghlamt, akit azzal vádolnak, hogy Párizs környéki templomok ellen tervezett merényleteket, “az iraki-szírai térségből irányították”. A 17 áldozatot követelő januári párizsi terrortámadások egyik elkövetője, Amédy Coulibaly, “ellenőrzés alatt álló feltételezések szerint” szintén külföldről kapott utasításokat a merényletek előtt. A férfi a támadások előtt készített videóban azt mondta, hogy az Iszlám Állam nevében lép fel. Társai, Chérif és Said Kouachi azt állították, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni szárnyához tartoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik