Nagyvilág
Kambodzsa (Array)

Három meztelen turistát fogtak Kambodzsában

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2015. 05. 12. 09:52

Egy holland nőt, egy olasz és egy argentin férfit tartóztattak le.

További három turistát fenyeget kitoloncolás Kambodzsából azért, mert pucéran fényképezkedtek az Angkor Régészeti Parkban, a délkelet-ázsiai ország fő idegenforgalmi látványosságánál.

A gigantikus templomkomplexumot igazgató Apsara hatóság közleménye szerint egy holland nőt, egy olasz és egy argentin férfit tartóztatott le vasárnap a kulturális örökség védelmével foglalkozó rendőrség, miután rajtakapták őket, amint “pornográf” fotókat készíttettek magukról egy idegenvezetővel a Tomb Raider című videojátékból és mozifilmből ismert Ta Prohm templomban.

A hatóságok közlése szerint a három külföldi fiatal őrizetben vár arra, hogy döntés szülessék ügyükben.
Idén ez már a harmadik, nyilvánosságra került eset külföldi turisták meztelenkedéséről a világörökségi listán is szereplő ősi templomoknál.

Januárban három francia férfit állítottak elő és utasítottak ki Kambodzsából, miután pucéran fotózkodtak a Banteay Kdei templomnál, februárban pedig két amerikai lánytestvér járt ugyanígy, mert meztelenül pózolt a Preah Khan templomban.
Az első esetek után az Apsara Nemzeti Hatóság megszigorította az ellenőrzéseket a régészeti parkban, hogy úgymond elejét vegye a kambodzsai kultúrát és vallási érzelmeket sértő viselkedésnek. Angkor tavaly 2,35 millió turistát vonzott. Nem mind volt meztelen. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.