Nagyvilág

Egy apáca szerint megbánta tettét a bostoni robbantó

Carnajev - bostoni robbantás (Array)
Carnajev - bostoni robbantás (Array)

A bostoni maratonon elkövetett robbantásban bűnösnek talált Dzsohar Carnajev kijelentette, hogy senki a világon nem érdemel olyan nagy szenvedést, mint amilyet az ő tettének áldozatai átéltek.

Ezt a Bostonban folyó bírósági tárgyaláson állította hétfőn Helen Prejean apáca, a védelem utolsó tanúja. A halára ítélteket hivatásszerűen látogató, kétszer is Nobel-békedíjra jelölt Helen nővér a per ítélethozatali szakaszában tanúskodott. Ő volt a kilencvenes években megjelent Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című könyv ihletője.

A 2013. április 15-i bostoni kettős robbantásban hárman – köztük egy 8 éves kisfiú – életüket vesztették, 264-en pedig megsebesültek. A merényletet Dzsohar bátyjával, Tamerlan Carnajevvel követte el, aki később a rendőrséggel vívott tűzharcban életét vesztette. A fivérek egy rendőrt is agyonlőttek.

A per első szakaszában az esküdtszék az ellene felhozott mind a 30 vádpontban elmarasztalta Carnajevet. Ezek között 17 miatt halálra is ítélhetik. Egyebek között négyrendbeli gyilkosságban, összeesküvésben és tömeges halált okozó fegyverhasználatban találták bűnösnek.

A második szakaszban a védelem, amely fő céljának azt tekinti, hogy Carnajevre ne halálos ítéletet szabjanak ki, hanem letöltendő, életfogytig tartó börtönbüntetést, azt kívánta bizonyítani, hogy a 21 éves elítélt “jó gyerek” volt, de radikálissá vált, harcias bátyja tévútra vezette. A vád ezzel szemben azt állította, hogy a csecsen származású Carnajev az al-Kaida terrorszervezet ideológiájának követője, és bosszút akart állni Amerikán a muszlim országokban vívott háborúk miatt.

A 76 éves Helen Prejean, aki az ügyvédek kérésére az elmúlt egy évben öt alkalommal is meglátogatta Carnajevet, az állította, hogy az elítélt megbánást tanúsított, és őszintén sajnálja, amit elkövetett. Az ügyészek halálbüntetés-ellenességével kapcsolatban tettek fel kérdéseket az apácának, és szavahihetőségét nem kérdőjelezték meg. Magát Dzsohar Carnajevet a védelem nem szólaltatta meg, nem adva alkalmat a vádnak keresztkérdésekre.

A vád és a védelem záróbeszéde szerdán hangzik majd el, ami után a 12 tagú esküdtszék, amely az eljárás folyamán mintegy 150 tanút hallgatott meg, visszavonul ítélethozatalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik