Külföld

Véget érhet egy afrikai vérontás

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2015. 05. 11. 07:02

Közép-Afrikában végre megállapodtak egy véglegesnek tűnő tűzszünetről. Tíz milícia írta alá az ENSZ által összehozott egyezséget. Az ország 2013 óta folyamatos káoszban van, de a mostani törékeny béke mellett még nem mernek választásokat tartani.

Fegyverletételi megállapodást kötöttek a szemben álló milíciák vasárnap a Közép-afrikai Köztársaságban – jelentette be az ENSZ. Hosszú tárgyalások után a 10 fegyveres szervezet abban állapodott meg, hogy “hivatalosan leteszik a fegyvert, lemondanak a fegyveres harcról mint politikai követeléseik eszközéről, és elkezdik azt a folyamatot, ami leszerelésből, minden fegyveres hazatéréséből és a társadalomba való visszailleszkedéséből áll” – olvasható az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának, Babacar Gaye tábornoknak a közleményében.

kozep-afrika(430x286).jpg (Array) 

Egy békéltető fórum éppen az előző nap javasolta az átmeneti bangui kormánynak, hogy az eredetileg júniusra vagy júliusra tervezett választásokat halasszák el a belpolitikai válság miatt. A választások idén februárban voltak esedékesek, de a bizonytalan helyzet miatt nyárra halasztották a voksolást. A nemzeti választási hatóságnak a fegyveres csoportok, a pártok, a civil szervezetek és az egyházi közösségek képviselőiből álló fórumhoz eljuttatott állásfoglalása szerint egyelőre nem lehet megtartani a választásokat, és ezt a véleményt a fórum is osztja. A testület további egyeztetésekre, a voksolásról szóló új menetrend elkészítésére, ebből adódóan pedig az átmeneti kormány megbízatásának meghosszabbítására tett javaslatot.

Az országban azóta uralkodnak kaotikus állapotok, hogy a Séléka muszlim lázadószervezet 2013 márciusában megdöntötte a keresztény Francois Bozizé hatalmát, majd véres összetűzések robbantak ki a Séléka fegyveresei és a keresztény lakosok, mindenekelőtt az anti-Balaka milícia tagjai között. A harcokban mintegy ötezer ember vesztette életét. A helyzet az országba vezényelt francia, európai uniós és ENSZ-békefenntartók jelenléte és az általuk támogatott ideiglenes kormány felállítása ellenére sem javult.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.