Nagyvilág

Több mint 16 ezer katona a Vörös téren

Győzelem napja 2015 Moszkva (Array)
Győzelem napja 2015 Moszkva (Array)

És Szijjártó Péter is ott van. Az eddigi legnagyobb katonai díszszemlét tartják Moszkvában.

Oroszország történelmében a legnagyobb katonai díszszemlét tartják a moszkvai Vörös téren a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulóján.

Az ünnepi rendezvényről Moszkvának az ukrán válságban játszott szerepe miatt számos nyugati állam vezetője távol marad: hiányoznak az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői, a tagállamok állam- és kormányfői, ugyanakkor részt vesz rajta többek között Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár valamint Szijjártó Péter is.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A parádén az új fegyverzet 11 típusát mutatják be. A legnagyobb érdeklődés az Armata fegyverzetcsaládhoz tartozó T-14-es harckocsi megjelenését övezi, de a 194 haditechnikai eszköz között vannak Buk-M2 és TOR-M2U típusú légvédelmi rakétarendszerek és Sz-400-as nagy és közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek is. A díszszemlén 143 harci katonai repülőgép és helikopter vesz részt, Mig-29-es és Szu-25-ös harci gépek rajzolják ki a 70-es számot a levegőben.

A Vörös téren 16 500 katona halad el percenként 120 lépéssel az ünnepi díszlettel eltakart Lenin mauzóleum és a tribünök előtt, amelyeken több mint kétezer vendég foglal helyet.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Putyin: az egész világra kiterjedő biztonsági rendszer kell

A világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszert kell létrehozni, amely nem a katonai tömbök logikáján nyugszik – jelentette ki az orosz államfő a díszszemlén.

Putyin méltatta a Vörös Hadseregnek a nácizmus felett aratott „nagyszerű győzelmét”; beszédében kitért a Hitler-ellenes koalícióban tömörült nyugati szövetségesek, de a különböző országokban, köztük Németországban a nácizmus ellen küzdő antifasiszta erők szerepére is.

Szavai szerint a nagy győzelem „örökre országunk történelmének hősi csúcspontja marad”. Egyúttal köszönetet mondott Nagy-Britanniának, Franciaországnak, az Egyesült Államoknak a győzelemhez való hozzájárulásukért, és háláját fejezte ki a különböző országok – köztük Németország – antifasiszta erőinek a partizánalakulatokban és a földalatti ellenállásban vállalt önfeláldozó küzdelmükért.

Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy veszélyesek az egypólusú világ létrehozására irányuló kísérletek, nyilvánvaló célzással az Egyesült Államokra. Kijelentette, hogy az elmúlt évtizedekben mind gyakrabban kezdték figyelmen kívül hagyni a nemzetközi együttműködésnek a háború után kialakított alapelveit.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik