Nagyvilág
boko-haram(960x640).jpg (Array)

Pokolgépes támadás egy nigériai főiskola ellen

Feltehetően a Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport tagjai robbantottak fel két pokolgépet egy üzleti főiskola területén és támadtak fegyverekkel a diákokra Nigéria északkeleti részén.

Egy öngyilkos merénylő a Potiskumban lévő üzleti és közigazgatási főiskola parkolójában véletlenül még idő előtt hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet, és életét vesztette – mondta egy egészségügyi és egy biztonsági forrás.

A második pokolgép a főiskola kollégiumában robbant fel, azonban az épületben abban az időben már nem tartózkodott senki, mert a diákok órákon ültek.

Szemtanúk elmondása szerint eközben néhány fegyveres tüzet nyitott az intézmény bejáratánál. A csupán botokkal felszerelt biztonsági őrök elfutottak a helyszínről, azonban rövidesen rendőrök és katonák jelentek meg, és leszerelték a támadókat. A lövöldözésben tizenkét diák megsebesült.

Mindenesetre a támadás nagy ijedséget okozott a főiskolások között, sokan kiugrottak az intézmény ablakain és átugrottak a falakon, hogy elmeneküljenek a támadók elől. Közülük legalább 45-en sérültek meg.

A szomszédos középiskola néhány diákját is a sérültek között tartják számon, akik ugyancsak azt hitték, a Boko Haram támadta meg az intézményüket. Tavaly a szélsőséges szervezet már megtámadta ezt a középiskolát, s az akkori merényletben legalább negyven diák vesztette életét.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A “nigériai táliboknak” is nevezett terrorszervezet neve hausza nyelven azt jelenti, a nyugati tan tilos, tagjai szentségtörésnek tartják az oktatást. Emiatt gyakran követnek el merényleteket iskolák és diákok ellen.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.