Nagyvilág

Halálra késelte barátnőjét, mert esküvővel nyaggatta

Eskuvoi-torta(210x140).jpg (Array)
Eskuvoi-torta(210x140).jpg (Array)

A nyílt utcán ölte meg a 34 éves nőt, akinek holttestét egy autóban fekve találták meg.

Hét késszúrással ölte meg barátnőjét egy malajziai iszlám iskola tanára, miután elege lett abból, hogy a nő folyamatosan azzal nyaggatta, mikor fognak végre összeházasodni – jelentette a The Star című lap. A nő holttestét a saját autójának vezetőülésében találták meg járókelők, az előtt az iskola előtt, ahol a barátja dolgozott.

A helyi rendőrség közlése szerint a gyilkosságot heves vitatkozás előzte meg az esküvőről, aminek a férfi azzal vetett véget, hogy váratlanul előkapott egy kést, majd hétszer megszúrta 34 éves barátnőjét. A nő mellkasán négy, hasán pedig két szúrásnyomot találtak valamint egy szúrt sebet a karján. 

A 26 éves férfit pár órával később fogták el a lakásán és előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrség elmondása szerint bevallotta, hogy ő ölte meg az özvegy üzletasszonyt, aki négy gyereket hagyott maga után. A gyilkos fegyvert még nem találták meg – írta a Star.

A férfi ellen szándékos emberölés gyanújával indítottak eljárást. A malajziai törvények értelmében akár halálbüntetésre is ítélhetik. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik