Kenneth-Green(960x640).jpg (Array)
Nagyvilág

„Ha Isten most magához szólítana, készen állnék” – mondta a lelkész, majd meghalt

Prédikáció közben esett össze holtan a templomban, a hívők előtt. Teljesen egészséges volt.

Az 56 éves lelkész éppen Dávid zsoltára kapcsán tartott arról tartott egy „felemelőként” jellemzett prédikációt a New Orleans-i Szent Máris baptista templomban, hogy a nehézségek ellenére is fel kell állni, és folytatni a küzdelmet, amikor megemlítette: „Ha Isten most magához szólítana, készen állnék” a halálra. Pár pillanattal később pedig holtan esett össze a hívők előtt – jelentette a WDSU televízió.

„Ivott egy korty vizet, bevizezte az arcát majd a szemei fennakadtak, mintha nem is lenne bennük élet és összeesett” – mondta el az egyik hívő. Kenneth Greenhez a szemtanú elmondása szerint azonnal mentőt hívtak, akik megpróbálták újjáéleszteni, „de olyan sokáig tartott, mindenki tudta, hogy eltávozott”.

A WDSU beszámolója szerint az 56 éves lelkész teljesen egészséges volt, és családja jelenleg a boncolás eredményeire vár, hogy megtudják, mi okozta a háromgyerekes apa és férj halálát.

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.