Nagyvilág

Tízezren tüntettek a korrupció ellen Moldovában

Moldova (Array)
Moldova (Array)

Amellett is kiálltak, hogy közeledjenek az Európai Unióhoz.

Csaknem tízezren tüntettek Moldova fővárosában vasárnap egy sikkasztási botrány, valamint amiatt, hogy a kormány nem hozza meg az Európai Unióhoz való közeledéshez szükséges reformokat.

A tüntetők követelték, hogy a kormány vizsgálja ki a három bankot érintő botrányt, amelyben mintegy 1,5 milliárd dolláros összeg tűnt el. A legutóbbi, 2014 novemberi választásokat megelőző csalást az ország jegybankja fedezte fel áprilisban. Az eltüntetett összeg az ország – Európa legszegényebb állama – bruttó hazai termékének (GDP) 15 százaléka. Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy a pénz orosz bankokhoz került.

“Le a tolvajokkal, vissza akarjuk kapni a milliárdjainkat” – skandálták a demonstrálók Chisinauban. A tüntetés nem torkollott erőszakba.

A kelet-európai ország hatóságai nemrég indítottak nyomozást a sikkasztási ügyben, két embert vizsgálati fogságba helyeztek.

Moldova tavaly írt alá társulási szerződést az EU-val, a kormányt a kommunisták támogatják, ők viszont a lassúbb reformok hívei. A moldovai gazdaság gyengül, a fizetőeszköz, a lej idén 20 százalékot veszített értékéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik