Nagyvilág

„Részegen vezetek, miattad halok meg” – írta barátjának a halálos baleset előtt

osszetort-smart(960x640).jpg (Array)
osszetort-smart(960x640).jpg (Array)

SMS-ek tucatjait küldte a fiatalembernek, akivel éppen egy csúnya szakítás közben voltak. Majd áthajtott egy piros lámpán.

Halálos balesetet okozott egy 22 éves floridai főiskolás lány, aki profetikus SMS-eket küldött barátjának pár perccel azelőtt, hogy kis Smartjával nekicsapódott egy kisteherautónak. Utolsó üzeneteiben – amiket a Miami Herald tett közzé – közölte a csak DJ monogrammal azonosított fiúval, hogy „részeg vezetek”, majd után azt írta: „Miattad fogok meghalni”.

Mila Dago végül nem halt meg, amikor egy piros lámpán áthajtva karambolt okozott, de a mellette ülő barátnője, a 22 éves Irina Reinoso a helyszínen belehalt sérüléseibe. Dago mindössze zúzódásokat szenvedett. A kisteherautót vezető 51 éves férfi eszméletét vesztette az ütközés után, de végül ő is megúszta zúzódásokkal az esetet. „A Smart mentette meg az életem” – jelentette ki Benjamin Byrum a Heraldnak, hozzátéve, hogy ha egy nagyobb autó csapódik neki, „bajban lettem volna”.

A még 2013 augusztusában történt baleset miatt Dago ellen egyebek mellett emberölés és ittas vezetés vádjával indítottak eljárást tavaly januárban, miután a vérvizsgálatok összes eredménye meglett. A most már 24 éves nő szabadlábon védekezhet. A tárgyalás napját máig nem tűzték ki.

Olvasói sztorik