Nagyvilág

Bejelentkezett az elnöki székért a HP volt vezére

carly florina (Array)
carly florina (Array)

Carly Fiorina, a Hewlett-Packard volt vezérigazgatója bejelentette, hogy indulni kíván a 2016-os amerikai elnökválasztáson, republikánus színekben.

A 60 éves Fiorina a Fehér Házra pályázó vagy pályázni szándékozó, elemzők szerint esélyesnek tartott republikánus élboly egyetlen női tagja. Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság (FEC) honlapja szerint hétfőig országszerte 303-an jegyeztették be magukat hivatalosan az amerikai elnökválasztási küzdelem részvevőjeként.

Az önmagát konzervatív, üzletpárti politikusként pozicionáló Fiorina a Facebook közösségi oldalon és az ABC televízióban jelentette be indulási szándékát. “Úgy gondolom, hogy én vagyok a legalkalmasabb személy erre a munkára, mert én értem, hogy igazából hogyan működik a gazdaság. Értem a világot, azt, hogy ki lakik benne és azt, hogy a világ hogy működik” – mondta az ABC reggeli műsorában.

Fiorina szerint a neme előnyt jelentene számára a demokraták favoritjának tekintett Hillary Clintonnal szembeni küzdelemben, mert a volt first lady és külügyminiszter vele szemben nem állíthatná azt, hogy neki van a legjobb esélye első nőként elnyerni az Egyesült Államok elnöki címét. A republikánus elnökjelölt-aspiráns úgy vélekedett, hogy Clinton nem szavahihető és a nyilvánosság elől elzárkózó politikus.

 Kép: Europress Fotóügynökség

A multimilliomos volt HP-vezér önálló politikai pályafutása kudarccal indult: a 2010-es “félidős” választások idején – a republikánusok támogatottságának fellendülése ellenére is – sikertelenül próbálkozott meg Barbara Boxer kaliforniai demokrata szenátor posztjának elhódításával. 2008-ban, John McCain elnökjelölti kampánystábjának tagjaként felhördülést keltett az alelnöki posztra kiszemelt Sarah Palin tapasztalatlanságára vonatkozó megjegyzéseivel.

Carly Fiorina az ABC-ben azt hangoztatja, hogy ő nem “hivatásos politikus”, ami szerinte segíteni fogja abban, hogy felrázza az amerikai politikai rendszert. Az aspiráns ígéretet tett a Wall Streetet a recessziót követően megzabolázó Dodd-Frank törvény visszavonására, keményebb fellépést helyezett kilátásba Moszkvával szemben Oroszország ügyében, és úgy vélekedett, hogy mindaddig nem szabad feloldani az Iránnal szembeni szankciókat, amíg Teherán nem teszi lehetővé nukleáris létesítményeinek akadálytalan nemzetközi ellenőrzését.

Fiorina 1999-ben került a HP élére, ő volt az első nő, aki egy, a Forbes 20-as toplistáján szereplő vállalatot vezetett. 2005-ben lemondásra kényszerítették és a szaksajtóban “anti-Steve Jobsnak” bélyegezték a HP és a Compaq összeolvadásának támogatása miatt, ami utóbb nem bizonyult rossz üzleti döntésnek. Fiorina mellrák-túlélő, aki elveszette kábítószer-függő nevelt lányát.

A hétfői nap folyamán az amerikai elemzők részéről komolyabban vett republikánus aspiránsok közül Ben Carson 63 éves, afroamerikai volt idegsebész is hivatalosan be fogja jelenteni indulási szándékát, amiről előzőleg egy vasárnapi interjúban már beszámolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik