Külföld

A szovjet katonákat méltatja a német államfő

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 05. 02. 13:56

A második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából az egykori szovjet katonák teljesítményéről, illetve szenvedéseiről az elkövetkező napokban külön is meg kíván emlékezni a német államfő.

Korábban a témában:

Ezt maga Joachim Gauck jelentette be a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelent szombati interjújában. “Május 8-án felszabadítottak bennünket, mégpedig a Szovjetunió népei is. Ezért hálával és tisztelettel tartozunk nekik” – jelentette ki az államfő. Az interjúban Gauck úgy vélekedett: mindezen az a tény sem változtat, hogy a szovjet felszabadítók a háború után Németország keleti felében felelősek voltak a szabadság elfojtásáért, az elnyomásért, az üldözésért.

A német államfő elmondta: az elkövetkező napokban nagy súlyt kíván helyezni az egykori szovjet hadifoglyok sorsára is. Utalt arra, hogy a náci német hadsereg által foglyul ejtett öt és fél millió szovjet katonának csak kevesebb mint a fele maradt életben. A szovjet hadsereg szerepének megítélése ellentmondásos Németországban: 1945-ig a felszabadítókat látták bennük, 1945 után azonban a diktatúra képviselőit. “Ez utóbbihoz nagyon kritikusan lehet és kell viszonyulnunk, de ugyanilyen őszinte tisztelettel és köszönettel tartozunk ezeknek a katonáknak a felszabadításban játszott szerepükért” – fogalmazott az államfő.

Angela Merkel német kancellár nem vesz részt a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából tartandó május 9-i moszkvai díszszemlén. Egy nappal később azonban a kancellár Moszkvába látogat, hogy koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.