Nagyvilág

Lángokban áll Baltimore – Elfogytak a tűzoltóautók a városban

Baltimore (Baltimore)
Baltimore (Baltimore)

Egy fekete férfi gyanús körülmények között meghalt. A temetése utáni tüntetések lángba borították a várost. Rendőrautók égnek, több rendőr megsérült, egy férfit meglőttek. Rendkívüli állapotot hirdettek és kihívták a nemzeti gárdát.

Rendkívüli állapotot hirdetett Maryland kormányzója Baltimore-ban. Freddie Gray tegnapi temetése után órák alatt az egész város csatatérré változott. Hatalmas tüntetések kezdődtek. 

Gray április 19-én halt meg, rendőri felügyelet alatt. Sok mindent nem tudni a 25 éves férfi haláláról, de azt igen, hogy amikor letartóztatták, még jól volt, majd nem sokkal később belehalt egy gerincsérülésbe. A temetése után tüntetők gyűltek össze egy helyi pláza előtt. A hírek szerint többnyire fiatal középiskolások. 

A tüntetők megrohamoztak egy rendőrkapitányságot. Több mint egy tucat rendőr sérült meg, miután kövekkel dobálták meg őket. Egyikük eszméletét vesztette, egyelőre nem tért magához. Rengeteg tüntetőt tartóztattak le. 

Fosztogatásokat láttak több helyen is, a tüntetők felgyújtottak egy templomot is. 

A kormányzó Larry Hogan azt is bejelentette, hogy beveti a nemzeti gárdát, az Egyesült Államok tartalékos hadseregét is. Az államban körülbelül 5000 katona van. A kormányzó azt javasolta, hogy mindenki menjen haza és aludja ki magát, amíg a katonák rendet tesznek. Ezernél is több rendőrt vetettek be eddig a városban. A polgármester kijárási tilalmat rendelt el kedd éjszakára, amit csak vészhelyzetben, vagy munka miatt lehet megszegni. 

A fergusoni tüntetések óta ezek a legerőszakosabb tiltakozások az Egyesült Államokban. Akkor azért robbantak ki az összecsapások, mert egy fehér rendőr megölt egy fegyvertelen fekete fiatalt, Michael Brownt. A 18 éves férfi halála után tömegek tiltakoztak azért, ahogy a főként fehér rendőrök bánnak a város túlnyomóan fekete lakosságával. 

A több napig tartó tüntetéseket brutálisan verték le a rendőrök, háborús zónákban megszokott felszerelésekkel. Az eset óta több másik hasonló is történt. Legtöbbször videó is készült arról, ahogy a fehér rendőrök fekete férfiakat lőnek le. 

Most Baltimore egyik legszegényebb negyedében zajlanak a tüntetések. Itt a lakosság fele szegénységben él, a 16 és 64 év közöttiek fele nem dolgozik.  Freddie Gray édesanyja is megszóltalt a tüntetések miatt. Azt mondta, igazságot szeretne a fia ügyében, de ne rombolják le emiatt a várost, mert ez hiba. 

Nem csak rossz hírek jönnek a városból. Több mint ezer Baltimore-i jelentkezett, hogy segítene kitakarítani a várost a kedd esti tüntetések után. Egy helyi civil szervezet segít nekik, és arra kérik az embereket, hogy hozzanak szemeteszsákokat és takarítóeszközöket, hogy rendet tudjanak tenni. 

Eddig lövöldözés nem volt a városban, de a hírek szerint most meglőttek egy embert a lábán. Baltimore városa közölte azt is, hogy nincs több szabad tűzoltóautó a városban. 

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik