Nagyvilág

A pápa találkozott az ENSZ főtitkárával

Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)
Ferenc-papa(650x433).jpg (Ferenc pápa)

Ban Ki Mun fél órát beszélgetett Ferenccel. A környezetvédelemről és a fenntartható fejlődésről tárgyaltak.

Ferenc pápa a Pápai Tudományos Akadémia által a Vatikánban kedden rendezett nemzetközi környezetvédelmi konferencia keretében találkozott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.

A szentszéki sajtóközpont közleménye szerint az egyházfő félórán át beszélt Ban Ki Munnal a Pápai Tudományos Akadémiának a vatikáni kertekben levő székházában.

Az ENSZ főtitkára a “Védeni a földet, nemesíteni az emberiséget” című vatikáni környezetvédelmi konferencián vesz részt, amelyet a Pápai Tudományos Akadémia és az ENSZ-nek a fenntartható fejlődéssel foglalkozó hálózata (SDSN) rendezett.

A találkozó az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés erkölcsi dimenzióját tárgyalja. A Vatikán bejelentése szerint Ferenc pápa befejezte második enciklikáját, amelynek a témája a teremtett világ védelme. Az enciklikát még a nyár előtt bemutatják és továbbítják a Párizsban év végén tartandó környezetvédelmi világkonferenciára.

A Vatikánban zajló környezetvédelmi konferencián Sergio Mattarella olasz államfő és Maria Voce, a Fokoláré-mozgalom (Mária-műve) elnöke is részt vesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik