Nagyvilág

Everest: kicsi a túlélés esélye

Zsúfolt mostanában a Mount Everest alaptábora, a hegymászók segítenek egymásnak, a Himalájában viszont nincs sok esély a túlélésre - mondja a hegymászó.

 

Nepálban szombaton nagy erejű földrengés sok száz ember halálát okozta, a Mount Everesten lavinát okozott, ami elérte az alaptábort. Tíz hegymászó vesztette életét. A Mount Everesten tartózkodik Török Zsolt aradi magyar hegymászó is., az M1-en pedig elhangzott: Mécs László hegymászó, aki szintén Nepálban tartózkodik jól van, a földrengést Katmanduban élte át – írja az MTI.

A 8848 méter magas Mount Everesten (Csomolungmán) mintegy 300-an tartózkodtak az alaptáborban. Ez átlagos szám, előfordul, hogy ennél kétszer többen is vannak a hegyen. A csúcstámadásokra május közepétől lehet számítani, most még akklimatizálódnak a hegymászók, az április főként az alaptáborig jutó kirándulók és a környékbeli kisebb hegyeken túrázók szezonja – mondta el az M1-nek Kollár Lajos hegymászó.

Amennyiben a szombati lavina valóban elérte az Everest alaptáborát – ami szerinte nem biztos: lehet, hogy csak a Khumbu jégesésig ért -, akkor az komoly katasztrófa, s véget vethet a mászószezonnak is, de “ez persze semmi az áldozatokhoz képest”. A jégesés kritikus pontja a Mount Everest csúcsára vezető útnak” – tette hozzá. Arra kérdésre, hogy a hegymászóknak milyen esélyeik vannak, ha lavina zúdul rájuk, Kollár Lajos azt mondta, a Himalájában elég kicsi a túlélés esélye”.

Az Everest azonban jól felszerelt, sok mászó és segítő van a környéken, tehát frekventált terület, nagyobb az esély, hogy mentést lehet végrehajtani” – fogalmazott. Megjegyezte, nem valószínű, hogy szombaton szökőárszerű hógörgeteg gördült alá, sokkal inkább jéglavina lehetett. “A jéglavina elképesztő erejű, súlyánál fogva is gyilkos. Ha az alaptábort is elérte, hihetetlen intenzívnek kellett lennie”. Kollár Lajos azt is elmondta, hogy a Mount Everest északi – kínai oldalán – még nagyobb veszélyek leselkednek a hegymászókra, mint a déli, nepáli oldalon. “Az északi előretolt alaptábor ugyanis közelebb van a hegynek azon rendszeréhez, ahonnan lavinák indulhatnak el. A déli alaptáborban ez nem megszokott, mint ahogy a földrengés sem.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik