Nagyvilág

Orosz támadástól tartanak a norvégok

Több mint százmilliárd forintnyi koronát költenek a határ megerősítésére.

A norvég védelmi miniszter bejelentette, hogy 3,6 milliárd koronás kiadással erősítik védelmi képességeiket az Oroszországgal közös északi határaikon – írja a The Local norvég kiadása.

Ebből egyebek mellett felállítják az ország első légvédelmi rakétarendszerét és modernizálják Leopard 2 tankjaikat is.

Az egyik volt parancsnok azt mondta: amit Oroszország Ukrajnában tesz, az rávilágított azokra a kihívásokra, amelyek egy kis ország előtt állnak egy szuperhatalommal szemben. Az orosz hadsereg egyre agresszívebb viselkedést tanúsít a skandináv és balti államokban, főleg a légtérsértések gyakoriak. Az északi országok ezért egyre szorosabbra fogják az együttműködést a fenyegetettség ellen.

A norvég miniszterelnök, Erna Solberg pénteken azt nyilatkozta a helyzetről, hogy elszomorítja, amikor azt látja, hogy az az Oroszország, ami olyan sokat adott a világnak, ilyen rossz irányba halad újra. Szerinte amellett, hogy az orosz hatalom elnyomja a demokráciát és a szólásszabadságot, a nemzetközi jogot is megsérti, főleg azzal, hogy megszállta egy másik állam területét és destabilizálta Ukrajnát.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik