A Vatikánt akarták megtámadni Bin Laden elfogott emberei

Terrorellenes akció keretében 18 embert fogtak el az olasz hatóságok. Az elfogottak afganisztáni merényletekért is felelősek voltak.

Korábban a témában:

Tizennyolc embert vett őrizetbe pénteken az olasz rendőrség terrorizmusellenes egysége. A hatóságok szerint közöttük vannak egy pakisztáni merénylet elkövetői és Oszama Bin Ladennek, az al-Kaida egykori vezetőjének két embere is. Az AP hírügynökség szerint a csoport tagjai a Vatikán ellen is támadást terveztek.

A terroristahálózat bázisa Szardínia szigetén volt, itt csaptak le a hatóságok. A csoport vezetője egy Szardínián élő vállalkozó volt. Más olasz tartományokban is házkutatásokat tartottak.

Az olasz hatóságok közleménye szerint a csoport tagjai számos Pakisztánban és Afganisztánban elkövetett merényletben részt vettek. Többek között a pakisztáni Pesavar piacán 2009 októberében elkövetett robbantásban, amelyben több mint száz ember veszítette életét. Az őrizetbe vett személyek között van az al-Kaida terrorszervezet két tagja is, akik a 2011-ben megölt Oszama Bin Laden testőrei voltak, amikor ő Pakisztánban bujkált.

Az olaszországi terrorcsoport a Nyugat elleni fegyveres harcot hirdette és célul tűzte ki a pakisztáni kormány megbuktatását. A szardíniai bázisról pakisztáni és afganisztáni terrorcsoportokat finanszírozott, tagokat toborzott az Olaszországba érkező bevándorlók közül és többeket segített abban, hogy továbbmenjenek más európai országokba – írja az MTI. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.