Nagyvilág

Szinte levágta a fejét a metró, amikor lehajolt a táskájáért

Londoni metró (london, metró, metróállomás, )
Londoni metró (london, metró, metróállomás, )

A 27 éves férfi három nappal a horrorisztikus baleset után halt bele sérüléseibe.

A reggeli csúcsforgalom idején szenvedett szerencsétlen balesetet a londoni metró egyik állomásán egy brit férfi, akit akkor talált fejen a beérkező szerelvény, amikor előrehajolt, hogy felvegye táskáját a peronról. A férfit olyan erővel találta el a metró, hogy egy szemtanú elmondása szerint „szinte levágta a fejét”, és mindent vér borított, sokkolva az utasokat, akik között az is elterjedt, hogy a metró lefejezte az áldozatot – írta a London Evening Standard. Egy dolgozó azonban elmondta: „Szerencsére a feje egyben maradt, de nagyon csúnyán megsérült.”

John Burgess-t életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a Stockwell metróállomásról az április 10-én történt baleset után, és a férfi három nappal később belehalt a fejét ért ütésbe – közölte a héten a brit rendőrség. A hatóságok hivatalos vizsgálatot indítottak a férfi halála ügyében, amit időközben már le is zártak, közölve, nem tekintik gyanúsnak az esetet – azaz megállapították, hogy baleset történt.

A londoni metróhálózat már közvetlenül az eset után megállapította, hogy bár az állomáson sok utas volt, a peron nem volt túlzsúfolt. Egyben megnyugtatták az utasokat, hogy az emberek biztonságát mindennél fontosabbnak tartják, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindig biztonságban utazhassanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik