Nagyvilág

Rátámadtak a tüntető bányászokra Kijevben

Banyaszerencsetlenseg-Ukrajnaban(960x640).jpg (ukrajna, ukraja, )
Banyaszerencsetlenseg-Ukrajnaban(960x640).jpg (ukrajna, ukraja, )

Ismeretlen férfiak támadtak rá a Kijevben az elmaradt bérük kifizetésért tüntető bányászokra az energetikai minisztérium épülete előtt. A tiltakozás háttere egyelőre nem világos.

Mihajlo Volinyec, az Ukrajnai Független Bányász Szakszervezet elnöke az ismeretlen támadókat “tyituskóknak”, azaz fizetett provokátoroknak nevezte. A dulakodás akkor tört ki, amikor a tüntető mintegy hétszáz bányász közül néhányan nekiálltak sátrat verni a minisztérium előtt. Sérültekről nem érkezett hír. A minisztérium épületénél a hatóságok megerősítették a védelmet.

Az első sátrat a bányászok délután mégis felállították. Többségük ezután elvonult, de egy kisebb csoportjuk ott maradt éjszakára. Volinyec szavai szerint egy kisebb sátorvárost készülnek felállítani a tárca épülete előtt.

Szerdán egész nap tüntettek az ukrán fővárosban a bányászok. Becslések szerint legalább ezren érkeztek Kijevbe. Először az elnöki hivatal előtt gyűltek össze, majd egy részük a kormány épülete elé vonult. Itt már nemcsak az elmaradt bérek kifizetését és a szénipar fejlesztésének állami támogatását, a bányabezárások leállítását követelték, hanem Volodimir Demcsisin energetikai és szénipari miniszter lemondását is. A délutáni csúcsforgalomban a bányászok egy időre megbénították a forgalmat Kijev belvárosában, a Hrescsatik főutca egy szakaszán.

Azt tervezik, hogy másnap a tüntetést a parlament épülete előtt folytatják.

Közben Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök utasította az energetikai minisztert, hogy sürgősen dolgozzon ki programot a szénipari ágazat reformjára. A kormány sajtószolgálatának tájékoztatása szerint utasította továbbá a tárcát, hogy gondoskodjon az összes bér és juttatás sürgős kifizetésére. A kabinet döntése alapján 400 millió hrivnyát (mintegy 5,2 milliárd forint) különítettek el az elmaradt bérek és egy egyéb juttatások kifizetésére, ebből 300 milliót már átutaltak a minisztériumnak. A fennmaradt 100 millió hrivnyát májusban készültek folyósítani, de a miniszterelnök utasítására most ezt előrehozták.

A kormányfő már két hónapja utasítást adott a bányászkollektívákkal való folyamatos kormányzati párbeszéd kialakítására. A bányászok képviselőit a kormány tárgyalásra hívta meg, de a találkozó még nem jött létre – tette hozzá a sajtószolgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik