Nagyvilág

Zsarolással szerezte vagyonát az elnök lánya

Gulnara Karimova (Gulnara Karimova)
Gulnara Karimova (Gulnara Karimova)

Az üzbég Gulnara Karimova azzal fenyegette meg a mobilcégeket, hogy apja hatalmával visszaélve rájuk uszítja a hatóságokat, ha nem adnak neki részesedést.

280 milliárd forintnyi vagyont szedett össze az üzbég elnök idősebb lánya, Gulnara Kamirova. Ennyibe került a négyes metró a Keletitől a Gellért térig, de száz kilométer autópályát is meg lehetne építeni ebből a pénzből.

Az OCCRP által megszerzett dokumentumokból az derül ki, hogy Karimova legalább hat telekommunikációs cégtől zsarolta ki ezt a pénzt. Akik fizettek, azokat segítette és megvédte a hatóságoktól, akik nem, azokat ellehetetlenítette. A pénzt külföldi bankszámlákra, offshore cégekbe helyezte, luxusingatlanokat vett belőle Hongkongban és Párizsban is, a csúcs pedig egy kastély, amit a francia hatóságok azóta lefoglaltak.

Férjét is kicsinálta

Nem ez volt az első eset, hogy Karimova visszaélt apja hatalmával. 2001-ben férjével veszett össze, erre nemzetközi elfogatóparancsot adatott ki ellene. Bár az amerikai hatóságok nem teljesítették az üzbég kérést, Karimova a férj értésére adta, hogy soha többé nem láthatja gyerekeit. Most viszont a saját apja által irányított hatóságok épp ellene indítottak nyomozást korrupció és pénzmosás vádjával.

Már 2012-ben írtak arról svéd és norvég lapok, hogy az Üzbegisztánban jelen lévő svéd-finn TeliaSonera és az orosz-norvég Vimpelcom távközlési cégek hatalmas pénzeket fizettek ki Karimovának azért, hogy biztosítva legyenek számukra a működési engedélyek. A szolgáltatók ellen most is nyomoznak Svédországban, Hollandiában és Amerikában is.

A nő a piszkos ügyleteket úgy bonyolította, hogy bejelentkezett a mobilcégeknél, részesedést kért, és olyan szerződést kötött, ami a cégeket arra kötelezte, hogy azt később hatalmas összeggel növelve vásárolják vissza tőle. Karimova a részesedésekért egy fillért sem fizetett, egyszerűen megzsarolta a cégvezetőket, hogy ellehetetlenítik a vállalatokat az üzbég hatóságok.

Az egymilliárd dollár csak a jéghegy csúcsa

Az első szolgáltatót még 2001-ben szemelte ki, nem véletlenül: ekkor még csak 128 ezer mobilhasználó volt Üzbegisztánban, de a nyugati piacokról már lehetett látni, hogy ebből a szempontból az ország hatalmas fellendülés előtt áll, ezért mindenki részesedést akart az üzbég telekommunikációs piacon. Karimova nyilvánvalóvá tette, hogy az Uzdunrobita nevű céget el fogják pusztítani az ő közbenjárása nélkül, ezért inkább húsz százalék részesedést adtak neki a cégben. Ezután az állami vagyont felügyelő üzbég bizottságot is rávette, hogy a 31 százalékos állami tulajdonrészt is játsszák át a kezére, így végül többségi befolyása lett a mobilszolgáltatóban, pénz befektetése nélkül.

A nő nemcsak a telekommunikációs iparban aktívkodott: a légi utaztatásban, a szállítmányozásban, a cementiparban, a külkereskedelemben, a gyógyszeriparban és a divat világában is ténykedett. Ha ott is ilyen erőszakosan érvényesítette érdekeit, a mobilcégektől kizsarolt egymilliárd dollár csak a jéghegy csúcsa lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik