Nagyvilág

Marco Rubio is indul az elnökválasztáson

marco rubio (marco rubio)
marco rubio (marco rubio)

Hillary Clinton demokrata jelölt után itt egy újabb republikánus elnökjelölt is, Marco Rubio.

Az NBC arról ír, hogy a floridai szenátor is bejelentkezett Obama elnöki székéért, harcba száll a republikánus oldalon azért, hogy majd 2016-ban ő legyen az elnökjelölt. Ezt Miamiban, politikai adományozókkal folytatott telefonos konferenciabeszélgetésén tárta a nyilvánosság elé.

Rubio szerint az ország a holnapról szól, és úgy érzi, hogy ő „egyedülállóan rátermett” arra, hogy pártját az amerikai álom védelmezőjének szerepébe emelje. Hillary Clintonra a „tegnap vezetőjeként” hivatkozott, ő vasárnap jelentette be, hogy indul a demokrata oldalon a jelöltségért.

A 43 éves kubai származású politikusnak az elnökjelöltségért minden valószínűség szerint meg kell majd küzdenie egykori mentorával, Jeb Bush volt floridai kormányzóval is, aki a várakozások szerint néhány héten belül szintén beszáll majd a Fehér Házért folytatott küzdelembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik