Nagyvilág

Rémisztő pillanatok a széllökéstől belengett ablakmosó-platformon – videó

Ablakmoso(960x640).jpg (ablakmosó, felhőkarcoló, )
Ablakmoso(960x640).jpg (ablakmosó, felhőkarcoló, )

Nagyjából négyszáz méter magasan voltak egy sanghaji felhőkarcoló oldalán, amikor ide-oda kezdte őket rángatni a szél.

A halállal nézett szembe két ablakmosó Sanghajban, akik az életükért kapaszkodtak lengedező platformjukban, a város második legmagasabb felhőkarcolóján, a 492 méteres Shanghai World Financial Centeren. A két munkás a 91. emelet magasságában tisztította az épület oldalát, amikor feltehetően egy erős széllökés lökte meg felfüggesztett platformjukat, és rémisztően belengette a szerkezetet. A csütörtöki jelenetről videófelvétel készült.

A kínai sajtóban megjelent beszámolók szerint a platform olyan erővel csapódott neki az épületnek, hogy betörte az ablakokat, és a nagyjából négyszáz méter magasan lévő emeleten található éttermet az eset miatt ki kellett üríteni. A két munkást végül 15 percig tartó hánykolódás után sikerült megmenteni, de azt nem közölték, hogy az hogyan zajlott.

A két ablakmosót kórházba szállították, de a kínai sajtóban megjelent hírek szerint csak kisebb zúzódásokat szenvedtek.

Olvasói sztorik