Nagyvilág

A mentőcsapat egyetlen női tagja találta meg a fekete dobozt

alice coldefy (alice coldefy)
alice coldefy (alice coldefy)

Rendkívül szerencsés keze volt a francia rendőrnőnek, aki ráadásul aznap dolgozott először a helyszínen.

Csütörtökön volt az első napja a Germanwings-katasztrófa helyszínén Alice Coldefy-nek, a 32 éves rendőrnőnek, aki alig néhány óra múlva rá is talált a másfél hete égen-földön keresett második fekete dobozra – írja a brit Mirror. Húsz centi mély törmelékréteg alatt sikerült rátalálni az adatrögzítőre, ami bizonyította: a zavart lelkiállapotú másodpilóta, Andreas Lubitz szándékosan vezette neki a gépet a hegynek, rajta 149 utasával.

Coldefy elmondta: egy hegyi patakban nagyobb mennyiségű törmelék gyűlt össze. A törmelék közt kutatva talált rá a legkeresettebb tárgyra, a fekete dobozra, amit azonnal összehasonlított a reggel eligazításon kapott fotóval, munkatársait is odahívta és megállapították: minden stimmel.

Nem ez volt az első dolog, amivel Alice Coldefy bekerült a francia sajtóba: korábban arról számoltak be, hogy egyedüli nőként bekerült egy elit hegyimentő csoportba, így korántsem tapasztalat nélkül érkezett a légikatasztrófa helyszínére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik