Nagyvilág

Álarcos fegyveresek megtámadtak egy egyetemet Kenyában

kenyai terrortámadás (terror, kenya, )
kenyai terrortámadás (terror, kenya, )

A támadók robbantásokat hajtottak végre és tűzpárbajt vívtak az intézmény biztonsági őrségével, közölte a helyi média és a vöröskereszt.

A támadás az ország Szomáliával határos északkeleti részén lévő Garissa városban történt. Miután a fegyveresek behatoltak egy egyetemi épületbe, a riasztott rendőrség és a hadsereg körbevette azt.

Az egyetem tanárképző karának egyik diákja a Reutersnak nyilatkozva azt mondta: voltak arra utaló jelek, hogy valamilyen támadás készül. “Idegeneket láttak a városban, és gyanították róluk, hogy terroristák. Aztán hétfőn a kar igazgatója azt mondta nekünk, hogy idegeneket láttak a kari épületben is. Kedden hazaküldtek bennünket, és bezárták a tanárképző kart, az egyetem többi része viszont nyitva maradt” – mondta.

 Egyetemisták kuporognak egy furgon hátsó részében
Kép: MTI / AP 

Az egyetemet csütörtök hajnalban megtámadó fegyveresek ellenőrzésük alá vontak egyet az egyetemi kollégiumi épületek közül. Az épületekben több száz diák lakik. A hatóságok három épületből kimenekítették az éppen ott tartózkodó mintegy ötven diákot – közölte a vöröskereszt. A támadók által megszállt épületet ostromgyűrűben tartja a rendőrség és a hadsereg.

Halálos áldozatok, foglyul ejtett diákok

Tizenötre emelkedett a kenyai Garissa város egyeteme elleni csütörtöki terrortámadás halálos áldozatainak száma, s a támadás elkövetőjeként az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia jelentkezett – közölte a rendőrség és jelentették hírügynökségek.

Az iszlamisták egyik szóvivője közölte az AFP hírügynökséggel, hogy azok közül a diákok közül, akiket foglyul ejtettek, a muzulmán vallásúakat elengedték, a többieket továbbra is fogva tartják. A támadók egy kollégiumi épületet tartanak megszállva – közölte a rendőrség.

Az al-Shabaab egy másik szóvivője azt mondta a Reuters hírügynökség tudósítójának, hogy túszaik közül megöltek néhány keresztény vallásút, de más keresztények életét megkímélték. “A harc folyik tovább a kollégiumban” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik