Nagyvilág

Lezuhant repülő: Megvan a hangfelvétel

Lezuhant repülő (lezuhant repülő)
Lezuhant repülő (lezuhant repülő)

Az szerepel rajta, ami a pilótafülkében az utolsó két órában elhangzott.

A New York Times szerint előkerült a hangfelvevő a Germanwings lezuhant járatából. A gép tegnap szenvedett balesetet a francia Alpokban, a rajta utazó 150 utas meghalt. A felvevő miatt végre rengeteg dolog tisztázódhat. 

Az is többek között, hogy miért kezdett hirtelen ereszkedni a gép, hogy aztán nyolc percet zuhanjon a földetérésig. Ezalatt a nyolc perc alatt végig rádiócsönd volt, és a pilóták nem adtak le vészjelzést. 

“A fekete doboz a CVR (cockpit voice). De a CVR megrongálódott. A nyomozóhatóság ma reggel Párizsba küldte. A járat másik fekete dobozának (FDR) keresése folytatódik” – közölték a nyomozás illetékesei. A francia belügyminiszter közölte, a katasztrófa okaként minden lehetőséggel számolnak, de nem a terrorcselekmény az elsődleges.

A belügyminiszter elmondta, a rongálódás ellenére a fekete doboz használható, abból meg lehet tudni információkat. A beszélgetéseken és az esetleges vészjelzéseken kívül a motorok működésére is tudnak esetleg következtetni a nyomozók a rögzített hangokból. A baleset körülményeinek pontos meghatározásához ugyanakkor mindkét fekete doboz adataira szükség van. Az FDR másodpercről másodpercre rögzíti a repülés minden fontosabb adatát (sebesség, magasság, irány).

A megtalált fekete dobozt vizsgáló nyomozóhatóság délután 4 órára hirdetett sajtótájékoztatót Párizsban.

A francia hatóságok nagy erőkkel kezdték újra a holttestek és a roncsok keresését a hegyvidéken, amelyet gépjárművel nem lehet megközelíteni. A 380 fős mentőalakulat és több, mint 300 csendőrnek egy közel négy hektáros szakadékos hegyoldalt kell végigkutatnia Digne és Barcelonnette település között. A baleset helyszíne felé – amelyet éjszaka katonák őriztek – a hajnali órákban gyalog is elindult egy ötven fős alakulat, hogy biztosítsa a helikopteren érkezők szakértők számára a veszélyes helyszínt, amely a legközelebbi műúttól hét kilométerre található. 

A marseille-i ügyészség tájékoztatása szerint a helyszínre a nap folyamán tíz orvosszakértőt és három antropológust várnak, akik a holttesteket fogják azonosítani a csendőrség szakértőinek segítségével. Rajtuk kívül nagy számban pszichológusok és ápolók is érkeztek a helyszínre, akik az áldozatok hozzátartóit fogják fogadni egy iskolában kialakított halottasházban.

A környékbeli szállodákat és kiadó szobákat is lefoglalták a hatóságok a hozzátartók és a szakértők számára.

Francois Hollande államfő Angela Merkel német kancellárral Mariano Rajoy spanyol kormányfővel délután 2-kor tesz látogatást a katasztrófa helyszínén. A baleset legtöbb áldozata német és spanyol állampolgárságú volt, de a legfrissebb hírek szerint törökök, egy belga, két ausztrál, két argentin és két kolumbiai, és esetlegesen brit, két mexikói és két japán utasa is volt a szerencsétlenül járt repülőgépnek.

A lezuhant gépről itt írtunk meg mindent, többek között azt is, hogy hétfőn még komoly problémák voltak vele. Az egyik ajtó elromlott, azt kellett javítani. 

Olvasói sztorik