Nagyvilág

Az ukrán fronton vérzett el a magyar katona

ukrajna(26bd7f96-1eec-4622-a195-f7b8a5caa9e6)(210x140).jpg (ukrajna)
ukrajna(26bd7f96-1eec-4622-a195-f7b8a5caa9e6)(210x140).jpg (ukrajna)

Teljes mozgósítás van Kárpátaljáns, több fiatal is megkapta már a behívóparancsot, és egyre több család gyászol.

A 36 éves Kovács Adalbert a leghevesebb harcok helyszínén, Debalcevénél esett el január végén. Ukrán élettársa, Okszana két gyermekükkel maradt egyedül – írja a Blikk.

A fiatalasszony elmondta, párját alig több mint két hónapos kiképzés után szeptemberben vitték a frontra, ahol tankokkal mentek nekik az oroszok. Egy bajtársa elmondása szerint Adalbert egy sebesült katonának igyekezett segíteni, amikor egy akna eltalálta. A harcmezőn vérzett el – nyilatkozta a nő.

Okszana szerint a hivatalos értesítőből nem derült ki, hogy élettársával pontosan mi történt. Az államtól körülbelül 30 ezer forintnak megfelelő hrivnyát kaptak a temetésre. Ennyi volt az összes támogatás – tette hozzá.

Közben az országnak egyre több sorkatonára van szüksége. Munkács magyar nemzetiségű polgármestere, Lengyel Zoltán úgy nyilatkozott, húsz emberből kettő-három írja alá a behívóparancsot, ezért a hatóságok már nemcsak a lakásukon keresik fel a behívottakat, hanem a munkahelyükön is.

A helyiek szerint az ukránok nem bíznak a magyarokban, mióta Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten jelentette be, hogy adják fel Debalcevét. Azóta egyértelműen oroszbarátoknak tekintik őket – panaszolták a Blikknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik