Nagyvilág

Elrabolta gyerekeit az Iszlám Államnak

Iszlám Állam templomot rombol (Iszlám Állam, ISIS)
Iszlám Állam templomot rombol (Iszlám Állam, ISIS)

Egy Hollandiában élő csecsen nő magával vitte két gyerekét Szíriába úgy, hogy az apjuk nem járult hozzá ehhez - írja a BBC.

A nyolcéves fiú és a hétéves lány esetleges elrablására már figyelmeztette a holland apa a hatóságokat, de családja háromnegyede így is el tudta hagyni az országot – hamis útlevelekkel a BBC tudósítása szerint. 

A 32 éves, nem nevesített csecsen nő korábban már elvált a férfitől, elutazása előtt Maastrichtban élt, de október óta nem látták őket. Úgy tudni, Belgiumból a görög fővárosba, Athénba repültek, majd a nő januárban felvette a kapcsolatot az anyjával, közölve velük, hogy az Iszlám Állam kvázi-fővárosában, Rakkában vannak.

A nyomozó hatóságok emberrablás miatt indítottak eljárást, nemzetközi elfogatóparancsot kiadva. Azt persze beismerték, ha a nő és gyermekei valóban átlépték a szír határt, akkor már keveset tudnak tenni az előkerítésükért.

Eddig körülbelül 200 olyan holland állampolgárról tudni, aki a korábbi Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) területére ment harcolni. Az európai harcosok összesített száma a 3000-et is meghaladhatja korábbi becslések szerint. Sokuk aztán hiába akarna visszajönni felhagyva a háborúval, őket dezertőrként kezeli az Iszlám Állam, de nem minden európai ország fogadja őket tárt karral, ha hazatérnek (a briteknél eljárás alá vonják őket, de Dániában visszaintergálják a társadalomba a volt ISIS-eseket).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik