Nagyvilág

Újabb ukrán politikus lett öngyilkos

Holtan találták lakásán Olekszandr Peklusenkót, az ukrajnai Zaporizzsja régió volt kormányzóját. Két hét alatt ő a negyedik ukrán politikus, aki a feltételezések szerint öngyilkosságot követett el.

A volt kormányzóra – aki korábban a megbuktatott Viktor Janukovics volt ukrán elnök vezette Régiók pártja színeiben parlamenti képviselő is volt – saját házában talált rá a rendőrség. A hatóságok az első nyomozati eredmények alapján öngyilkosságot állapítottak meg. A halálát lőtt seb okozta a nyakán.

Kedden Sztanyiszlav Melnyiket, szintén a Régiók pártja volt képviselőjét találták holtan a kijevi térségben lévő otthonában. Az ő esetében is öngyilkosságra gyanakodnak a hatóságok, de előre megfontolt szándékból elkövetett emberölés gyanújával is nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen. A helyszínen a férfi vadászfegyverét is megtalálták,  és egy búcsúlevélre is akadtak, amelyben “bocsánatot kért mindenkitől”.

Február 28-án Mihajlo Csecsetov, a Régiók pártja frakciójának első-helyettese ugrott ki a tizenhetedik emeletről. A férfit halála előtt egy héttel a kijevi főügyészség hivatali visszaéléssel és okmányhamisítással gyanúsította meg.

Február 25-én az ukrán hatóságok Szerhij Valter, a dél-ukrajnai Melitopol volt polgármesterének holttestét fedezték fel saját házában. A férfi – akit két éve függesztettek fel tisztségéből, mert egyebek között korrupció vádjával eljárás folyt ellene – a hatóságok szerint felakasztotta magát.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik