Nagyvilág

A cseh államfő berágott a köztévére

cseh köztévé (cseh köztévé)
cseh köztévé (cseh köztévé)

Nem tetszik az elnöknek, hogy nem közvetítették élőben szóvivőjének sajtótájékoztatóját. A cseh köztévé szerint az államfőnek semmi köze hozzá, hogy mit csinálnak.

A cseh államfői hivatal gyerekes bosszúnak minősítette, hogy a Cseh Televízió nem adta kedden élőben Jirí Ovcácek elnöki szóvivő sajtótájékoztatóját. Korábban a közszolgálati hírcsatorna, a CT24 mindig élőben adta ezeket az eseményeket. „Nyíltan fel kell tenni a kérdést, hogy ha a Cseh Televízió cenzúrázza a legmagasabb alkotmányos tényező véleményét, hogyan fog eljárni más alkotmányos tényezők, politikusok és állampolgárok esetében” – áll a hivatal közleményében. A hivatal várhatóan panasszal fordul a Rádiós és Televíziós Tanácshoz.

A csatorna stábja mindenesetre ott volt a helyszínen és felvette a sajtótájékoztatót, azt pedig, hogy nem közvetítettek élőben, azzal magyarázták, hogy nem jeleztek előzetesen semmilyen fontos témát, a parlamentben viszont abban az időben jóval fontosabb és érdekesebb dolgok történtek.

A Rádiós és Televíziós Tanács elnöke közölte: ha panasz érkezik, azzal foglalkozni fognak, de minden médium saját hatáskörében dönt arról, hogy mit közvetít.

A történtek előzménye, hogy a köztársasági elnök élesen bírálta a Cseh Televíziót, mely szerinte nem teljesíti közszolgálati feladatait, ezért olyan javaslattal élt, hogy ha valakinek nem tetszik a köztévé műsora, a havi üzemeltetési díjat ajánlhassa fel jótékonysági célra.

A Cseh Televízió szerint ez a nyilatkozat példátlan támadás függetlensége ellen, az intézmény leszögezte, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. A miniszterelnök a televízió pártjára állt, azt mondta, fontosnak tartja a kötelező díj fenntartását, mert ez a biztosítéka annak, hogy a Cseh Televízió és a Cseh Rádió nem függ semmiféle vállalkozói csoporttól, sem az éppen hatalmon lévő kormánytól.

A közszolgálati televízióért a csehek havonta 1500, a rádióért 500 forintnyi kötelező illetéket fizetnek. Ebből idén 65 milliárd forintnyi bevétele van az intézménynek, ehhez jön még 15 milliárdnyi egyéb bevétel. Állami támogatást ugyanakkor már két évtizede nem kapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik