Nagyvilág

Orosz hadgyakorlat kezdődött az észt és a lett határnál

Oroszország kiterjedt hadgyakorlatba kezdett, így jelenleg az Észtország és Lettország határai közelében fekvő Pszkov térségében mintegy kétezer orosz katona vesz részt a manővereken.

Egy nappal korábban a NATO és az Egyesült Államok csapatai katonai felvonuláson vettek részt az észt-orosz határ közelében. 

Irina Kruglova, az orosz védelmi minisztérium illetékese azt mondta, a szombatig tartó hadgyakorlatok részeként a légierő 1500 tagja az ejtőernyős bevetést gyakorolja, valamint a csapatok egy feltételezett ellenség repülőterére hatolnak be, és azt semmisítik meg.

“Kellemetlen meglepetés volt megtudni, hol tartják ezeket a gyakorlatokat, de nem aggódunk miatta” – mondta Normunds Stafeckis, a lett védelmi minisztérium szóvivője. Mindenesetre hozzátette, elfogadhatatlannak tartják, hogy ejtőernyős hadosztály és helikopterek állomásoznak a határ közelében. 

Eközben mintegy 1400 észt katona és különféle nemzetiségű egységek – főleg amerikai és NATO-ezredek katonái és járművei – vettek részt egy keddi katonai felvonuláson a balti állam függetlenné válásának évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében a kelet-észtországi Narva városában, amelyet csupán az ugyanolyan nevű határfolyó választ el Oroszországtól. 

Ez volt az első alkalom, hogy a három balti államban – Észtország, Lettország és Litvánia – állomásozó amerikai katonák ennyire közel húzódtak az orosz határhoz. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik