Nagyvilág

Korrupcióellenes programot hirdetett Kim Dzsong Un

kim dzsong un (kim dzsong un)
kim dzsong un (kim dzsong un)

A hivatalnokoknak vérüket és verejtéküket kell áldozniuk azért, hogy megoldják az emberek problémáit – mindezt persze a „Nagy Utód” útmutatása szerint.

„Korrupcióellenes programot” hirdetett Kim Dzsong Un – írja a brit Express. A zárt észak-koreai diktatúra vezére arra utasította a Koreai Munkáspárt vezető tisztségviselőit, hogy szálljanak szembe a párton belüli visszaélésekkel, szabálytalanságokkal és korrupcióval. A 32 éves diktátor minderre abban a beszédében tért ki, melyben három éve tartó uralkodását értékelte.

Az irányelv előrevetíti azt is, hogy újabb tisztogatások várhatóak Kim Dzsong Un emberei közt, korábban attól sem riadt vissza, hogy elrendelje nagybátyja és személyes mentora, Csang Szongthek kivégzését.

Kim Dzsong Un a Koreai Központi Hírügynökség tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy a hivatalnokoknak vérüket és verejtéküket kell áldozniuk az emberek problémáinak megoldásáért, amit Kim Dzsong Un útmutatása szerint hajtanak végre, aki életét a népére tette fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik