Nagyvilág

Csoda: túlélte, hogy elütötte egy 40 tonnás kamion

teherautos-baleset(960x640).jpg (teherautó, videó, baleset, )
teherautos-baleset(960x640).jpg (teherautó, videó, baleset, )

Olcsó játék hülye gyerekeknek: egy forgalmas úton tartottak „bátorságpróbát” a tinik.

Hetvenhárom kilométeróráról ötvenháromig sikerült a sofőrnek lecsökkenteni a negyventonnás teherautó sebességét, amikor elütötte az előtte a forgalmas úton átrohanó kamaszfiút. Csodával határos módon, az aszfalton métereket guruló tini felállt, és visszasántikált a padkára: néhány véraláfutással úszta meg a kalandot – írja az Express.

A tizennégy éves fiú és barátai az angliai Staffordshire-n áthaladó A449-es úton, Dunston város mellett játszottak „bátorságpróbát” tavaly október 26-án, az őszi szünetben, de teherautó fedélzeti kamerájának felvétele csak a napokban került fel a Youtube-ra.

A rendőrséget a szó szerint sokkos, remegő teherautósofőr értesítette, a felvételt maga adta át a kiérkező rendőröknek. A fiút körházba szállították, ahol kiderült, hogy néhány horzsolással úszta meg az esetet. Miután a hatóságok megvizsgálták a baleset körülményit, úgy döntöttek, hogy egyik fél ellen sem indítanak eljárást – mondta el a rendőrség szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik