Nagyvilág
ukrajna (ukrajna)

Tűzszünet Kelet-Ukrajnában: ugrásra kész a világ

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap várhatóan határozatot fogad el, amelyben a héten született minszki megállapodás teljes körű végrehajtására szólít fel - mondták el diplomaták a világszervezet New York-i központjában.

Korábban a témában:

A javaslatot – sokak meglepetésére – az az Oroszország körözteti, amelynek vétójoga miatt a BT-nek eddig nem sikerült érdemben lépnie az ukrán válság ügyében.

A tervezetről a diplomaták jelzése szerint néhány órával azt követően szavaznak majd, hogy a kelet-ukrajnai konfliktusövezetben (helyi idő szerint szombat éjfélkor) életbe lép a csütörtökön Minszkben kötött megállapodásban rögzített tűzszünet.

A szöveg egyebek között a BT mély aggodalmát tolmácsolja a térségben lezajlott “tragikus események” miatt, és leszögezi, hogy a konfliktust csak békés módon lehetséges megoldani. Kitér arra is, hogy Ukrajna szuverenitását és területi egységét teljes mértékben tiszteletben kell tartani.

Moszkva már nem először nyújt be javaslatot az ENSZ-ben, de az eddigieket a többi BT-tag elvetette, egyebek között azért, mert képmutatónak tartották a Krímet elcsatoló Oroszország kezdeményezését.

özben a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G7 csoport vezetői büntőintézkedésekkel fenyegették meg azokat a feleket, amelyek megsértik az ukrajnai rendezést célzó, csütörtöki minszki megállapodást.

Párizsban péntek este kiadott közleményükben a Hetek (Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Japán) úgy vélték, a tűzszüneti megállapodás lehetőséget teremt a kelet-ukrajnai konfliktus békés lezárására.


Fotó: MTI/AP/Petr David Josek 

Az állam- és kormányfők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a folytatódó harcok miatt, és leszögezték, hogy a következő napokban minden érintett félnek tartózkodnia kell a fegyveres akcióktól.

Név szerint említi a közlemény az ukrán katonák által védett, Donyeck megyei debalcevei beékelődést, ahol a minszki találkozó óta különösen heves harcok folynak.

A szöveg szerint “a G7 továbbra is készen áll megfelelő intézkedéseket hozni bárki ellen, aki megsérti a minszki-megállapodáscsomagot, és különösen azok ellen, akik megsértik a tűzszünetet vagy a nehézfegyverek visszavonására vonatkozó megállapodást”. A közleményhez az Európai Unió központi intézményeinek vezetői is csatlakoztak.

Petro Porosenko ukrán elnök egy péntek este közzétett videofelvételen azzal vádolta Oroszországot, hogy “a minszki megállapodások után jelentősen növelte offenzív műveletét”. Úgy vélte, hogy a Minszkben született megállapodás veszélyben van. Hozzátette: csütörtök óta a kelet-ukrajnai harci műveletek “már nem csupán polgári személyek elleni támadások, hanem a minszki megállapodás elleniek is”.

Kijev kérni fogja az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívását, ha vasárnapra virradóan nem lépteti életbe mindkét szemben álló fél a tűszünetet Kelet-Ukrajnában. Ezt Petro Porosenko ukrán államfő jelentette ki pénteken, amikor megbeszélést folytatott Kijevben Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.