Nagyvilág

A szíriai elnök is tud az Iszlám Állam elleni amerikai légicsapásokról

Bassár el-Aszad (Bassár el-Aszad)
Bassár el-Aszad (Bassár el-Aszad)

Bassár el-Aszad egy interjúban elmondta: kapott kormánya üzeneteket, de nem áll közvetlen együttműködésben az amerikaiakkal.

A szíriai kormány általános jellegű üzeneteket kapott az amerikai hadseregtől az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokról – közölte az elnök. Ezek az üzenetek harmadik fél, például Irak közreműködésével jutottak el hozzá – mondta Bassár el-Aszad a BBC-nek adott interjúban.

Az amerikai vezetésű szövetségesek – köztük négy arab ország – szeptember óta nemzetközi légi hadjárat keretében mérnek csapásokat a dzsihádista fegyveresekre. A légteret megosztják Bassár el-Aszad légierejével, amely szintén támadja az iszlamisták állásait, de az interjúban a szíriai elnök kizárta, hogy országa csatlakozna a szövetségesekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik