Nagyvilág

Támad a madárinfluenza: milliós baromfiirtás Tajvanon

madarinfluenza(960x640).jpg (madárinfluenza, )
madarinfluenza(960x640).jpg (madárinfluenza, )

Eddig már több mint kétmillió baromfit kellett levágni Tajvan szigetén, ahol egy védett madárfaj, a feketearcú kanalas gém egy példánya is a fertőzés áldozatai között van.

Ez az elmúlt évtized legsúlyosabb madárinfluenza-járványa Tajvanon, s jelentések szerint hatalmas veszteséget okoz. Tizennégy város állattartói- és tenyészői eddig ellenőrzött 655 telepének mindegyikén megtalálták a H5-ös altípus nyomait. Többségük libával foglalkozik, kisebb számban kacsával és csirkével.

A sziget hatóságai valamennyi megyét és várost kötelezték a közelgő – február 19-én beköszöntő – holdújévi ünnepi időszakra szóló, a szállításra és értékesítésre is kiterjedő, járványmegelőző intézkedési terv kidolgozására. Ebben az időszakban ugyanis nagy a baromfi és a tojás iránti lakossági kereslet.

A 23 milliós sziget öt legsúlyosabban érintett közigazgatási térségében több mint kéttucat farmon végezték el már kényszervágásokat és a fertőtlenítéseket. A szakhatóság az állatvédők korábbi felvetésére kérte, a vágást igyekeznek úgy elvégezni, hogy az a lehető legkisebb fájdalommal járjon az állatok számára.

A feketearcú kanalas gémet védők szövetsége sürgős intézkedéseket sürgetett. Jelezték, hogy Tajvanon szeptember és április között körülbelül 1700 ilyen költöző madár telel át minden évben. A szakemberek arra gyanakszanak, hogy az eddig elpusztult egyetlen állat egy másik költöző madárral találkozva fertőződött meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik