Nagyvilág

Fegyveres akciót akar az Iszlám Állam ellen a cseh elnök

Az Iszlám Állam és általában a nemzetközi terrorizmus elleni összehangolt nemzetközi fegyveres fellépésre szólított fel Milos Zeman cseh államfő.

A nemzetközi terrorizmus nagyon jól szervezett, ezért nem lehet ellene csak nemzetállami szinten harcolni – jelentette ki Zeman Prágában, az auschwitzi náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott nemzetközi konferencián. “Nemzetközi fegyveres akcióra van szükség az ENSZ BT égisze alatt” – szögezte le Zeman. A katonai akcióba legalább az ENSZ Biztonsági Tanácsa valamennyi állandó tagjának be kellene kapcsolódnia. 

A cseh államfő szerint a világot ma egy “szuperholokauszt” veszélye fenyegeti, elsősorban az Iszlám Állam részéről, amely több százmillió áldozattal járhatna. Súlyos ára lenne annak, ha a mai politikai elitek úgy meghátrálnának a terrorizmus előtt, ahogyan azt tették a múlt század harmincas éveiben Hitler esetében. “A mai Iszlám Kalifátus jellege hasonló, mint a náci Németországé volt a múlt század harmincas éveinek elején” – mutatott rá Zeman. A világ akkoriban alábecsülte a Hitler vezette náci Németországot, s ma ugyanezt teszi az Iszlám Állammal is. 

“Úgy tűnik, még további terrorista akciókra van szükség, hogy rájöjjünk: a terroristákkal nem lehet tárgyalni, a terroristák ellen harcolni kell, és nemcsak felszínes törvényi változtatásokkal, hanem katonai erővel is” – hangsúlyozta a cseh köztársasági elnök. Szerinte nemzetközi gyorsreagálású katonai egységre van szükség, amely a modern technológiai vívmányok segítségével elsősorban a terroristák kiképzőközpontjai ellen indítana támadásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik