Nagyvilág

Ferenc pápa lufikra cserélte a galambokat

ferenc-papa(210x140).jpg (ferenc pápa)
ferenc-papa(210x140).jpg (ferenc pápa)

Az egyházfő szerint a léggömbök ugyanúgy jelképezhetik a békét, és közben az állatoknak sem esik bajuk.

A fehér galambok reptetésének hagyománya II. János Pál pápához fűződik. A madarakat minden január utolsó vasárnapján engedték szabadon, ezzel szimbolizálva a világbékéért való imádkozást és a munka fontosságát. Tavaly azonban sirályok és varjak rondítottak bele a rituáléba és a galambokra támadtak. A hagyomány ellen állatvédők is szót emeltek.

Ferenc pápa a galambok tavalyi megtámadása miatt döntött úgy, hogy változtat a hagyományon – a madarakat színes lufikra cseréltette. Mint mondta: a léggömbök is ugyanúgy lehetnek a béke szimbólumai.

Ferenc szerint a lufik ugyanúgy jelképezhetik a békét, mint a galambok. Ráadásul így az állatvédőknek sem lehet egy szavuk sem.

Vasárnap már nem a szokásos fehér galambok repkedtek a Szent Péter tér felett, hanem színes lufik. Fernec pápa azért változtatott az eddigi hagyományon, mert a galambokat legutóbb ragadozó madarak támadták meg.

Ferenc pápa azt mondta, hogy a lufik is ugyanúgy a békét jelképezik.

II. János Pál pápához fűződik a fehér galambok reptetésének a hagyománya. Minden január utolsó vasárnapján szabadon engedték a madarakat, amelyek a világbékéért való imádkozás és munka fontosságát szimbolizálták.

A világszerte közvetített rituáléba azonban tavaly belerondított néhány sirály és varjú, és megtámadta a galambokat. A hagyományt állatvédők is kifogásolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik