Nagyvilág

Egyiptom: halottak az évfordulón

egyiptomi zavargás (egyiptom)
egyiptomi zavargás (egyiptom)

Hatan vesztették életüket a forradalom évfordulóján tartott megmozdulásokon. Egy politikusnővel brutálisan végeztek a rendőrök.

Alexandriában egy állítólag fegyvert viselő demonstrálót lőttek le a biztonsági erők. Egy észak-kairói szegénynegyedben a rendőrséggel vívott összecsapásban halt meg két tüntető, ketten pedig saját pokolgépük miatt haltak meg, amit épp egy villanypózna alatt akartak elhelyezni. Kairóban egy tüntető nőt még szombaton este lőttek agyon.

A biztonsági erők könnygázt és sörétes lőfegyvert is használtak a tüntetések feloszlatásához. Robbantottak a kelet-kairói Alf-Maszkan negyedben, egy pokolgép két rendőrt megsebesített, egy másik pedig a Kairó és Alexandria közti vasútvonalon robbant.

Az Alexandriában megölt demonstráló a belügyminisztérium közlése szerint a 2013-ban megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség tagja volt. A szombaton este agyonlőtt tüntető nő, Saimáa esz-Szabág a Szocialista Népszövetség egyik tisztségviselője volt, hátulról lőttek rá, a sörétek szívén és tüdején ejtettek halálos sebet. A párt a tragédia idején a kairói belvárosban tartott tüntetést. Napvilágra került egy videó is, melyen már a földön fekvő politikusnő felé közelednek maszkot viselő rendőrök, majd lövéseket lehet hallani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik