Nagyvilág

Újabb férfi halt bele a videojátékozásba Tajvanon

Taiwan (Taiwan)
Taiwan (Taiwan)
Napokig játszott megállás nélkül egy non-stop internetkávézóban, a teste már merevedni kezdett, mire észrevették, hogy halott.

A közelben ülő játékosok nem zavartatták magukat, alig pillantottak fel a képernyőről, amikor rendőrség, és a mentők a helyszínre érkeztek, hogy elszállítsák a 32 éves Hsieh nevű férfi holttestét, egy taiwani, éjjel-nappal nyitva tartó, állandóan zsúfolt internetkávézóból – írja a CNN.

A férfi január 6-án, hajnalban ült le játszani, a halálát pedig 8-án, délelőtt tíz óra körül fedezték fel – mondta el Jennifer Wu, a rendőrség szóvivője, miután a napokban nyilvánosságra hozták az eset részleteit. A boncolás azt állapította meg, hogy a férfi, kimerültség okozta szívelégtelenségben halt meg – tette hozzá. Egy alkalmazottnak tűnt fel, hogy Hsieh egy ideje mozdulatlanul ül az asztalra borulva. A férfit kórházba szállították, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Hsieh egy ideje munkanélküli volt, a családja szerint az utóbbi időben gyakran tűnt el két-három napra is otthonról. A férfi ismert vendég volt több non-stop internetkávézóban, mindenütt olyannak ismerték meg, aki képes egy-egy alkalommal napokat a számítógép előtt tölteni: „amikor nagyon fáradt volt a billentyűzet mellé hajtotta fejét, vagy hátradőlt a székben és aludt egy keveset, sokáig ezért nem gondolta senki, hogy bármi baja történt” – nyilatkozta a internetkávézó egyik alkalmazottja.

Az ázsiai szigetországban nem ritkák a maratoni hosszúságú videojátékok miatt bekövetkező halálesetek. Hsieh alig egy héttel az után a 38 éves férfi után halt meg, akit január elsején találtak holtan egy számítógép mellett, miután öt napot játszott megállás nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik