Nagyvilág

1,5 millióig elengedik a legszegényebbek tartozását a szomszédban

szegény horvát nyugdíjas (horvátország, szegény, )
szegény horvát nyugdíjas (horvátország, szegény, )

Az intézkedés körülbelül hatvanezer horvátot érint, a jóléti és ifjúsági miniszter szerint ez egy új kezdet lehet a számukra.

Horvátországban a kormány döntése alapján elengedik azoknak a polgároknak a tartozásait, akik legfeljebb 35 ezer kuna (1,5 millió forint) adósságot halmoztak fel a bankokkal és a közműszolgáltatókkal szemben – jelentette be a csütörtöki kormányülés után Milanka Opacic jóléti és ifjúsági miniszter.

A politikus szerint ez “óriási lehetőség”, „új kezdet” körülbelül 60 ezer állampolgár számára. Mint mondta, a kormány tisztában van azzal, hogy milyen nehéz helyzetben vannak azok az állampolgárok, akiknek számláját a bank már több mint egy éve zárolta. Legtöbbjük önhibáján kívül, a tartós gazdasági válság következtében adósodott el – hangsúlyozta. Elmondta, hogy ez önként vállalt megállapodás, amelyet hat bank, három telefontársaság, négy nagyváros, valamint közműszolgáltató vállalatok írtak alá.

Figyelmeztetett, hogy egyszeri adósságleírásról van szó, és akiknek elengedik a tartozásait, azok nem vehetnek fel hitelt, és nem meríthetik le teljesen bankszámlájukat.

A kormány büszke az intézkedés

A feltételeket a legnehezebb helyzetben lévő állampolgárok igényeihez szabták: azoknak engedik el a tartozásait, akik szociális juttatásból vagy rokkantsági ellátásból élnek, valamint akiknek az utolsó három hónapban a bevétele nem haladta meg a havi 2500 kunát (100 ezer forintot), és nincsenek megtakarításaik vagy vagyonuk.

A kérvényeket a szociális intézményekben április 2-tól lehet benyújtani. 10 ezer kunáig a bankok írják le a tartozást, 25 ezer kunáig pedig azok a vállalatok, amelyek többségében állami tulajdonban vannak (víz- és elektromos művek, közműszolgáltató vállalatok).

Zoran Milanovic miniszterelnök kijelentette, a szociáldemokrata vezetésű kabinet büszke az intézkedésre, amilyet előtte még egyetlen kormány sem hozott. Hangsúlyozta, hogy a problémát nem jogi úton, hanem tárgyalások révén sikerült megoldani.

Horvátországban vasárnap tartották az elnökválasztás második fordulóját, amelyben a szociáldemokraták veszítettek az ellenzéki jobbközép jelölttel szemben. A kampány alatt az ellenzék végig azzal vádolta a baloldali kabinetet, hogy szociálisan érzéketlen, és nem tett semmit a legszegényebb állampolgárok megsegítéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik