Nagyvilág

Lincselésbe váltott az Ebola-félelem Guineában

Azt gondolták két férfiről, hogy a vírust akarják elterjeszteni, bozótvágókkal mészárolták le őket.

Egy délnyugat-guineai település lakói megöltek két olyan embert, és holttestüket elégették, akik szerintük el akarták terjeszteni az ebolavírust a faluban – jelentették szerdán helyi források.

A két férfit – egy rendőrt és a sofőrjét – január 10-én gyilkolták meg az ebolajárvány sújtotta ország délnyugati részében, a Sierra Leone-i határ közelében.

A hatóságok arról számoltak be, hogy a két férfi két másik rendőr társaságában a fővárosból, Conakryból érkezett a Dar es-Salam nevű településre, hogy ott részt vegyenek egy temetésen. A négyfős csoport egyik tagja a ceremónia után nyugtatókat adott a vendéglátójuknak, egy kuruzslónak, aki egy ismeretlen betegségben szenvedett. A férfi röviddel azután meghalt, hogy bevette a tablettákat. Özvegye a fővárosból érkezett vendégek ellen hangolta a gyászolókat, akik felindultságukban azt vágták a rendőrök fejéhez: csak azért jöttek a faluba, hogy elterjesszék az ebolavírust.

A beszámolók szerint azután szabadult el az erőszak, hogy a rendőrök egyike figyelmeztető lövéseket adott le fegyverével. A falu lakosai erre bozótvágó késeket ragadtak, és lemészárolták a négyfős csoport két tagját, majd elégették a holttestüket és az autójukat is. Nevük elhallgatását kérő források szerint a támadók az incidens után elmenekültek a helyszínről.

A rendkívül fertőző, halálos vérzéses láz 2013 decemberében jelent meg ismét a nyugat-afrikai országban, és a járvány azóta már a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a mostani – az eddigi legsúlyosabb – ebolajárványban mintegy 21 ezer ember fertőződött meg, és közülük több mint 8200-an haltak bele a kórba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik