Nagyvilág

Rég volt ilyen gyenge az euró a dollárral szemben

Négy év fél éves mélypontra esett az euró árfolyama a dollárral szemben pénteken. Az EKB hamarosan újabb intézkedéseket tesz az eurózóna pangó gazdaságának életre keltésére.

Az euró 1,2034 dolláron állt röviddel 14 óra előtt, az euró  2010 közepe óta nem volt ilyen gyenge.

Mario Draghi a Handelsblatt című német üzleti napilapnak azt mondta: az EKB hamarosan hasonló gazdaságélénkítő lépéseket hoz, mint amilyeneket az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed alkalmazott.

Az EKB vezetője még decemberben arról beszélt, hogy 2015 elején értékelik eddigi intézkedéseik – eszközfedezetű értékpapírok (ABS) és euróban denominált, fedezett kötvények vásárlása, hosszú távú refinanszírozási program (TLTRO) – hatását. Ezen felül az euróövezeti központi bank szakértői megkezdték a gazdaság növekedését szolgáló további monetáris intézkedések előkészítését, de döntés bármilyen új lépésről legkorábban 2015 elején születhet.

A német napilapnak adott interjúban Mario Draghi kitért arra is, miszerint most nagyobb annak a kockázata, hogy az EKB nem tudja teljesíteni az árstabilitással kapcsolatos megbízatását, mint fél éve.euró ár

Az euróövezet decemberi inflációjával kapcsolatos adatot a jövő héten ismertetik. Elemzők 0,1 százalékos deflációval számolnak  a fogyasztói árak novemberi 0,3 százalékos emelkedése után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik