Nagyvilág

Kínos malőr Európa fővárosában

Összedőlt egy gigantikus szabadtéri installáció a belga Mons városában, amely 2015-ben a cseh Plzennel együtt lesz Európa Kulturális Fővárosa.

Az egyik forgalmas belvárosi utcát 85 méter hosszan befedő, 16 méter magas installáció – egy különböző színű, fluoreszkáló falécekből álló építmény – központi része szenteste omlott össze. Szinte csodával határos módon senkit sem temetett maga alá, de az utcát átmenetileg le kellett zárni a forgalom előtt.

A hatóságoknak egyelőre fogalmuk sincs, miért dőlt össze Arne Quinze 43 éves flamand művész The Passenger (Utas) című műalkotása, és egyelőre azt sem tudni, hogy újjáépül-e az EKF-program január 24-i hivatalos megnyitójáig. A fesztivál szervezői szerint minden biztonsági előírást betartottak, a terhelési próba sem jelzett semmiféle problémát. A hatóságok nem zárnak ki semmilyen lehetőséget, a szabotázsét sem, mert a 400 ezer euróba (126 millió forint) kerülő projektnek nem csak rajongói voltak.


MTI

Monsban az EKF-program keretében több mint 300 kulturális projektet, köztük 20 nagyszabású kiállítást – egyet Van Gogh-ról – valósítanak meg 18 másik belga, illetve francia várossal, és 22 kulturális intézménnyel együttműködve. A Van Gogh au Borinage. La naissance d’un artiste című tárlaton 70 művet mutatnak be a németalföldi festőtől, aki 1878 és 1880 között a Mons melletti Borinage bányászfaluban élt és alkotott.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.