Nagyvilág

Huszonhat halott Bagdadnál

Öngyilkos merénylő robbantott, miután elvegyült a katonák közt.

Egy öngyilkos merénylő szerdán felrobbantotta magát az iraki főváros közelében, elvegyülve az Iszlám Állam ellen harcoló iraki kormánykatonák és szunnita milicisták között – írja az MTI. Huszonhat embert ölt meg, 56-an pedig megsebesültek. Az áldozatok elsősorban a Szahvaa (Ébredés) szunnita törzsi milícia tagjai voltak, akiknek a szervezete 2006-ban jött létre és csatlakozott az Al-Kaida ellen küzdő amerikaiakhoz. Tagjai, vezetői, akiket a felkelők árulóknak tekintenek, gyakran válnak a kormányellenes erők célpontjaivá.


Fotó: Europress Fotóügynökség / Spencer Platt

A megölt milicisták a Bagdadtól mintegy húsz kilométerre lévő Madain város egyik katonai támaszpontja mellett gyűltek össze, hogy felvegyék a havi zsoldjukat. Az iraki kormány katonái közül is sokan ott voltak. Az öngyilkos merénylő robbanóanyaggal a testére erősítve közéjük ment és felrobbantotta magát. Az eddigi jelentések szerint 26 ember vesztette életét, 56 pedig megsebesült , köztük milicisták és kormánykatonák egyaránt vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik