Vígh Bernadett egy talán mindenki számára ismerős, vicces, családos, mint fogalmaz, „négydimenziós” szentestéről küldött nekünk levelet. Neki ez hiányzik a legjobban a karácsonyból.
„Nekem egy kép hiányzik a karácsonyból, amolyan 4 dimenziós fajta… Ahol nem csak egy jelenetet látok, hanem illatokat érzek, és még valami mást…
Ültünk a szobában, apukám szentségelt a karácsonyfaizzók miatt, próbálta kibogozni, és megtalálni, hogy melyik fránya égő miatt nem világít a nemes orosz gyártmányú sor, a bátyám a fenyőfatűktől összeszurkált kézzel faragta a fát, hogy passzoljon a tartóba, amit azelőtt 4 órán keresztül lázasan kerestünk a lakásban, mert fogalmunk sem volt, hogy hova raktuk tavaly. Anyukám a konyhában főzte az egy hadseregnek is elegendő karácsonyi menüt, jómagam pedig cérnaszálakat vagdostam, amiket szépen egyenként rögzítettem a szaloncukrokra. A lakást bejárta a mákos bejgli, halászlé és a fenyőfa furcsa egyvelegének illata. Persze az a nap sem volt tökéletes, néha elgurult a gyógyszere egyikőnknek, másikónknak…
Apa a nyakára tekeredett égőkkel vívott ádáz harc során mondta ki sokszor a végső szót: „Na most adjon valaki egy pohár bort (ami házi készítésű volt, és mindig csak karácsonykor került a kóstolás végzetes mezejére), vagy anyukám kezdett el a tébolyultakat megszentségtelenítő hisztériával üvölteni, hogy „Ennyi!!!! A bejgli megrepedt, majd kikanalazzátok a tepsibõl”, vagy „A pontyot pikkelyesen is meglehet enni! Elegem van!” A bátyám az esélytelenek nyugalmával ráhagyta, hogy a fa ferdébb, mint a Pisai ferde torony, majd hátradőlt a karosszékben, és kuncogva figyelte a család többi tagját, hogy degradálódnak szépen le az ünnepek nyújtotta varázslatos tennivalóknak köszönhetően…
Ha ekkor kellett volna fogadást kötnöm a szentestére, tuti, hogy a benzines kanna nyert volna, aminek egyre vonzóbb lett a rendeltetéséből adódó lehetőség, hogy gyújtsuk fel inkább az egész kócerájt, igyuk meg a maradék bort, és menjünk el az éjféli misére…
A gyújtogatást kivéve, minden más küldetést teljesítettünk, és az éjféli mise is évről-évre mókásabb lett így vagy úgy, amit vagy a papnak köszönhettünk, aki sokszor „nem volt szomjas”, és hülyeségeket beszélt, vagy az én drága jó apukám biztosította a garantált szórakozást az elfogyasztott házibor kellemes mellékhatása gyanánt amitől biztos volt abban, hogy remekül énekel, és ezzel kivívta a 10 méteres közelségben ülők osztatlan „elismerését”. Persze a végére mindenki lenyugodott, a talpunk alatt ropogtattuk a havat hazáig, otthon az ajándékokat kibontottuk, majd szép lassan nyugovóra tértünk.
Reggel tudtuk, hogy apu rájárt a karácsonyfára, mert tele volt a fa alja összetört díszekkel, majd együtt a reggelinél könnyesre röhögtük magunk, hogy mi milyen hülye egy család vagyunk, és minden évben elhangzott, hogy az „Indul a bakterház” hozzánk képest sehol sincs!
Lassan 10 éve dolgozom külföldön, és idén is (mint oly sokszor ezalatt az idő alatt) ismét távol vagyok mindettől a tébolytól, talán utoljára… Így ez úton szeretném a családomnak üzenni: élvezzétek az idei karácsonyt nélkülem, mert jövőre jövök!!! És talán a benzines kanna is szerepet kap végre a karácsonyi buliban! :D
Millió+3 puszi:
Bettus”
